A település története
Szalafő nevének első említése – egyes kutatók szerint – 1208-ból való: II. Endre adománylevelében „terra Zalaiensis” formában. IV. László 1268-as kiváltságlevelében Szalafőt is említik a többi őrségi falu mellett.
Az 1364-es királyi oklevélben szereplő „szalafőőr” kifejezés utal arra, hogy az őrségi őrök eredetileg a „Szala” folyó „fejét”, azaz forrását – és annak környékét – őrizték
Az őrként végzett szolgálataikért kapott kollektív nemességükre az őrségiek évszázadokig hivatkoznak, noha 1391-ben Zsigmond király Szalafőt és tartozékait László temesi ispánnak adományozza, mert az őrök örökösen alávetettek voltak. (Ekkor a név: „Zalafew”.)
Szalafő tartozékaként ekkor az „őrségi” falvakat sorolják. Részleges szabados jogállásukra utal, hogy a tizedet a 19. első felében is közösen váltották meg, valamint az, hogy az „Őrség” kerületet ispán avagy őrnagy vezeti.
A protestantizmus megjelenése óta többségében reformátusok lakják. Az ellenreformáció üldöztetése idején néhány család Somogyba költözött. Saját plébániája a településnek 1806- és 1985 között volt.
Vörös Netti, az Őrség dalospacsirtája www.vorosnetti.hu
